Egyszer volt, hol nem volt, Gyopárosi réteken innen és túl, volt egy juhász és a nyája. A nyáj kísérője volt a szamár, ő vitte a juhász mindenét, fazekát, bográcsát, élelmiszerét, fölös ruháját. Mondhatnám rajta volt a szamáron a juhász konyhája, szobája, meg még a fürdőszobája minden kelléktára is. A szamár mellett aprózta lépéseit a juhász kedvence, a kis fehér bárány.
Ballagtak az úton dél felé az új gyöpökre, de a juhász pipája kialudott. Meg kellett gyújtani, ám oly erősen fútt a szél, hogy sehogy sem tudta a lángot a pipába tenni, mert azt mindig elfújta.
Le-lemaradozott az úton.
A nyáj, a szamár és a fehérbárány csak haladt szépen előre.
Egyszer megállt a bárányka, s mondja a szamárnak:
- Nagyon elfáradtam, még sokat kell menni?
- Nem sok már az oda, csak annyi még mint az ide...
Aztán ezzel továbbmentek, a juhász meg mögöttük az ide meg az oda között lépkedett.
Egyszer ám látják, hogy jön a bíró.
A szamár szépen kitért a bíró elöl, de a bárányka megállt a bíróval szemben, mintha kérdezni akarna.
A bíró rászólt:
- Te vagy az a híres fehérbárány, amely énekelni tud?
- Éééénbeeee - mondotta a fehérbárány.
- Aztán bemutatod énektudásodat a bírónak, ha meghív ?
- Beeeeemeee... De előbb érjen ide a gazdám, mert ő most éppen oda van...
Ezzel a bíró töprengett egy kicsit, aztán továbbment, s elérte a juhászt.
- Hallod- e Te juhász! Milyen okos jószágaid vannak, a szamár utat enged, a fehérbárány énekelget, beszélget...
- Megkövetem tekintetes bíró uram, okos juhásznak, csak okos jószágai lehetnek....és a bíró uram is példát vehetne kíséretemről...
- Valószínű?... - mondta bizonytalanul a bíró...
- Tudja tekintetes uram, az okos szamár enged, tehát félreáll, a félénk bárány énekelget, nehogy eltapossák.
Ezen aztán elgondolkodott a bíró, de a juhász ment tovább, mert messze volt még az oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése