Károlyi Fülöp Béla: Miért kurta a nyúl farka?
Egyszer régen, mikor még nagy nádasok és lápi erdők voltak erre, élt itt egy toportyán, aki egész életében kóborólt. Megunta ezt az életet, s elhatározta tiszteséges foglalkozásba kezd: szőlőt fog művelni, bort készít, s azt eladja, s így éli életét a továbbiakban .
Az elhatározást komoly tett követte, kapott egy darab földet, azt kapálta, szőlődugvánnyal beültette, dolgozott keményen. Nagyon meg is ízzadt, s arra gondolt meghívja barátait, a rókát meg a nyulat, hogy segítsenek. El is jöttek. Előtte azonban a toportyán eldugott a közeli nádasban egy mézzel teli bödönt, hogy munka után megvendégeli segítőtársait. A róka pedig kiszomatolta.
Már ugyancsak jó ideje dolgoztak, mikor a ravaszdi róka nagyon megkivánta a mézet. A nádas felé fordulva elkiáltotta magát:
- Hívnak, nem halljátok?
- Hová? kérdezte a toportyán és a nyúl.
- Keresztelőre - füllentett a róka - El kell mennem.
- Hát akkor menj! - mondta a toportyán.
A rókaa nádasba rohant, a mézes bödönhöz, jól belakott, azután visszatért.
- Milyen névre keresztelték a gyermeket - tudakolta a farkas.
- Habzsoló lett a neve - mondta a róka, s aztán nevetett, mintha örülne.
- És hogy látták el a vendégeket? - érdeklődött a nyúl.
- Bőségesen - mondta a róka elégedett hanggal.
Munkához láttak, ahogy telt az idő, a róka ismét a nádas felé fordult, és felkiáltott:
- Nem halljátok, hívnak?
- Hová - kérdezte a toportyán és a nyúl egyszerre.
- Keresztelőre - lódított ismét a róka. - El kell mennem!
- Hát akkor menj - mondta a toportyán.
- De gyorsabban gyere, mint az előbb - tette hozzá a nyúl.
A róka megint a nádasba rohant, s amikor visszatért, már mondta is:
- Közepecske névre keresztelték, bennünket pedig bőségesen megvendégeltek.
Ugyanígy történt harmadszor is. A róka odalopózott a nyúlhoz, mézes nyelvével megkenegette a nyúl farkát, és elkiáltotta magát:
Egyszer régen, mikor még nagy nádasok és lápi erdők voltak erre, élt itt egy toportyán, aki egész életében kóborólt. Megunta ezt az életet, s elhatározta tiszteséges foglalkozásba kezd: szőlőt fog művelni, bort készít, s azt eladja, s így éli életét a továbbiakban .
Az elhatározást komoly tett követte, kapott egy darab földet, azt kapálta, szőlődugvánnyal beültette, dolgozott keményen. Nagyon meg is ízzadt, s arra gondolt meghívja barátait, a rókát meg a nyulat, hogy segítsenek. El is jöttek. Előtte azonban a toportyán eldugott a közeli nádasban egy mézzel teli bödönt, hogy munka után megvendégeli segítőtársait. A róka pedig kiszomatolta.
Már ugyancsak jó ideje dolgoztak, mikor a ravaszdi róka nagyon megkivánta a mézet. A nádas felé fordulva elkiáltotta magát:
- Hívnak, nem halljátok?
- Hová? kérdezte a toportyán és a nyúl.
- Keresztelőre - füllentett a róka - El kell mennem.
- Hát akkor menj! - mondta a toportyán.
A rókaa nádasba rohant, a mézes bödönhöz, jól belakott, azután visszatért.
- Milyen névre keresztelték a gyermeket - tudakolta a farkas.
- Habzsoló lett a neve - mondta a róka, s aztán nevetett, mintha örülne.
- És hogy látták el a vendégeket? - érdeklődött a nyúl.
- Bőségesen - mondta a róka elégedett hanggal.
Munkához láttak, ahogy telt az idő, a róka ismét a nádas felé fordult, és felkiáltott:
- Nem halljátok, hívnak?
- Hová - kérdezte a toportyán és a nyúl egyszerre.
- Keresztelőre - lódított ismét a róka. - El kell mennem!
- Hát akkor menj - mondta a toportyán.
- De gyorsabban gyere, mint az előbb - tette hozzá a nyúl.
A róka megint a nádasba rohant, s amikor visszatért, már mondta is:
- Közepecske névre keresztelték, bennünket pedig bőségesen megvendégeltek.
Ugyanígy történt harmadszor is. A róka odalopózott a nyúlhoz, mézes nyelvével megkenegette a nyúl farkát, és elkiáltotta magát:
- Ébredjetek! Álomszuszékok, Dolgozzatok!
- Nini, visszajöttél? kérdezte a toportyán nagyokat ásítva. - Milyen nevet adtatok az újszülöttnek?
- Fenekecske lett a neve - mondta a róka.
- És hogy látták el a vendégeket?
- Bőségesen - válaszolta a róka, miközben a száját nyalogatta, - És te - fordult ezután a farkashoz, nem akarsz bennünket munkánkért megvendségelni?
- Igazad van - mondta a toportyán, az eget nézte közben - Delelőn áll a nap, itt az ideje, hogy megebédeljünk.
Elfutott a nádasba, de mihelyt oidaért, rögtön látta: üres a bödön. Dühösen visszarohant.
- Valaki felfalta a mézet! - üvöltötte.
- Kedves barátom - szólalt meg erre a róka - , amig te aludtál a nyúl teletömte magát mézzel.
- Én nem! - védekezett a nyúl.
- Ne tagadd! - kiáltott rá a róka - még a farkad is mézes, hogyan lehet!
Több se kellett a feldühödött toportyánnal. Üvöltve a nyúlra vetette magát, hogy a nyakát kitekerje. Ám a nyúl kisiklott a mancsai közül, és futásnak eredt. Futott, futott, ahogy a lába bírta. A farkas a nyomában... Végül utolérte, és bekapta a nyúl farkának jó darabját, de nem tudta tovább üldözni, kifulladt. A nyúl elmenekült, de csonka farokkal.
Így járt pórul a nyúl: a farka bizony kurta lett, mert nem értette meg idejében, hogy mit jelent:Habzsoló, Közepecske, Fenekecske.
Hisz előbb habzsolta a róka a mézet, azután az edény közepére, majd a fenekére ért...
(Toportyán = nádi farkas, Arany Toldijában is toportyánnak nevezi a farkast.)
(Toportyán = nádi farkas, Arany Toldijában is toportyánnak nevezi a farkast.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése