A telhetetlen bíró esete

Történt egyszer, elég régen, a híres alföldi réten, ahol a Tisza sűrűn kanyargott végig, mígnem egyszer kiegyenesítették, volt egy város, s annak rendes szokás szerint egy bírója.
Nosza a város határában volt egy szép nagy tó, s annak volt egy innenső oldala, no meg egy túlsó. A bíró az innenső oldalon álldogált, s töprengett folyton, hogy mi lehet ott a túlsó oldalon, mert hallotta, hogy ott erdők vannak, s azok tele állatokkal, s arra gondolt megszerzi azt is magának. Éppen akkor, amikor fondorlatos tervet akart kieszelni a birtok megszerzésére, jött néhány parasztember, akik éppen a túlsó oldalra indultak egy csónakkal.
Azt mondja nekik a bíró:
- Jó emberek elvinnétek engem is a túlsó oldalra, hogy szétnézzek egy kicsit?
A parasztok bólintottak, mert olyan jóságosan kérte őket, jámbor embert véltek a bíróban.
Hát áteveztek. A bíró szétnézett, bebarangolta az erdő egy részét, s aztán egy kis kunyhót épített magának az ottaniak segítségével, hogy rossz idő esetén menedéke legyen.
Másnap a bírót visszavitték a saját partvidékére.
Eltelt egy kis idő, s aztán a bírónak megint eszébe jutott az erdő, és kunyhója, hát újból felkerekedett. Ekkor már egyezkedett az ottaniakkal, s egy földdarabkát néhány obulussal megvett, s építettek már egy szép nagy házat magának. Az erdővidékiek, mit sem sejtve, segítették, s örültek szinte ottlétének, mert látták, hogy nem is olyan buta ember, csak volt egy gyanú, mintha telhetetlen ember lenne.
Aztán ismét visszatért a bíró az alföldi vidékére, de csak nem tudott nyugodni, mert szerette volna, ha megkapja az erdős vidéket is magának.
Harmadízben is át akart kelni aztán, csónakba ült, s az erdővidéki parasztok evezni kezdtek. Váratlanul hatalmas szél kerekedett, a csónak felborult, s mindannyian a vízbe pottyantak. A bíró bizony nem tudott úszni, de a többiek visszajutottak a partra.
Elmentek a városba, ahol lakott a bíró. A bírónénak elmondták az esetet, aki jajveszékelni és zokogni kezdett: Jaj Istenem meghalt a bíró! Jaj Istenem meghalt az uram!
Aztán megkérdezte: -. hogy fúlt a vízbe? - meséljétek el részletesen.
- Amikor a nagy viharban felborúlt a csónak, mindnyájan a vízbe estünk - felelték - mindnyájan azt kiabáltuk:" Add a kezed, bíró uram! Könnyen adhatta volna, de nem akarta, nem adta, és így megfulladt.
- Jaj,jaj, jaj nekem tudtam, hogy így lesz, s így is volt - siránkozott a bíróné. Azt kellett volna kiabálni:"nesze a kezünk!, bizony megmenekült volna. A szerencsétlen megszokta, hogy mindig csak kapott, és sohasem adott.
A parasztok bólintottak: Bizony azt megtapasztaltuk, amíg nálunk volt! S azzal szépen visszaballagtak a tópartra, s csónakot kértek, hazaeveztek, s soha többet nem jöttek erre a vidékre.
( Megjelent a sepsiszentgyörgyi HÁROMSZÉK Kiscimbora rovatában 2009. aug.29)