Új mese született

Mesepályázat! „ A családom és egyéb állatfajták”
A Csokonya család hihetetlen napjai és kalandjai
Gergő történetei a mai napon
(Írta a család, amit lejegyzett: K.Fülöp Béla - rajzoltak: Mikula Réka és Tóth Nóri)
A mai nap olyan, mint a többi, de talán mégsem, mert csütörtök van, s tudjuk a versből a „babonák napja, a csütörtök!”. Így a mi kis családunkban mindig történik valami, különösen csütörtökön, mert a tejeskávék napja, a csütörtök.
Nagyapa mindig a számítógéppel mókuskál, s történeteket kreál, nagyanya mindig siet, meg örökké mos, anya mindig megmondja a magáét, apa pedig mindig elveszíti az időt. Aztán keresi. Gyerekek meg négyen vannak, mindig jó nagy csuhajt csapnak, aztán jön a mosolyszünet. Különösen akkor van dáridó, ha összegyűl az egész család: vagyunk több mint húszan, s ebből tíz az unoka. Időnként van kupaktanács, de soha nem jutunk semmire. Most is tanácskoztunk volna, ha közben ez a mese előtte meg nem született volna.
Úgy döntöttünk, most Gergő egy napjáról mesélünk, de persze ott van azért mindenki!
Gergő arról híres, hogy görögdinnye magokat ültet, s várja a dinnyeszüretet, de az nem ér ide soha. Különben nagy kalandokat élt át a minap is, pedig ott volt mellette Zengőpengő, a kismanója, aki mindig segít.
A történet így indult. Gergő, kiscsoportos óvodás, felkelt és szétnézett a házban, pont úgy, ahogy szokta naponta. Ilyenkor szemlét tartott, mindent birtokba vett. Megnézte az autókat, a vasutat, az építőkockákat, és mindent-mindent.
Aztán folytatta az udvaron és a kertben a szemlét.
A kertben az ügyeletes feketerigók énekeltek, meg bogyókat eszegettek. A koraőszi szél szokott módon végigsepert az az udvaron és kerten, megpörgette a kerti házikó tetejére szerelt szélcsavart, megrázta a fák ágait, lerázta róluk, az érett gyümölcsöket. Potyogott az alma és a körte. A szőlők csak nevettek az almákon, körtéken. Bezzeg ez a kis szél nekik nem árt. Csak a madarak, azok mindig jönnek, ahogy mézesedik a szőlőbogyó. Lopkodják a bogyókat, hiába tették ki a madárijesztőt. Most is tele volt velük a kert. Gergő gyorsan elhessegette a seregélyeket… De a seregélyek csak röhécselnek!
Anya is kiment a kertbe, hogy összeszedje a lehullott gyümölcsöt, mert aztán rászállnak a darazsak. Anya mindig kimegy a kertbe, hogy összeszedje a lehullott gyümölcsöket, hogy semmi ne vesszen kárba. Egy része megy a cefréshordóba, a másikból lehet aszalt gyümölcsöt készíteni télire. Ami pedig nem jó semmire, azt beviszi a baromfiudvarba a tyúkoknak, kacsáknak.
Gergő a napot folytatta úgy, hogy körbeszaladta az udvart, a kerti ösvényeken vágtázott egyet. A mogyoróbokornál mindig elidőzött, mert itt a bokor sűrűjében lakott barátja a kis manó, aki olyan különös módon tudott durumbulni, hogy Zengőpengőnek nevezte el. Ami tetszett a manónak is! Olyannyira megkedvelte nevét, hogy még rigmust is faragott hozzá:
„ Én vagyon a Zengőpengő
A kertben lakó kis tekergő,
Nem kell nekem soha ernyő,
Mert barátom bizony Gergő!”
Kicsit idétlen ez a rigmus állapították meg közösen Gergővel, s e jót nevettek. De nem születik mindenki költőnek! Különben minden költő ír rossz verset is. No és itt vannak az újfajta meseversek. Se füle, se farka, s azt gondolják a felnőttek, hogy a gyerekek szeretik. Pedig unalmasak. Ez olyan ahogy van kedvesétel, meg nemkedvesétel.
De most Gergőt az érdekli, hogy Zengőpengő mindig ott volt vele, hisz ő a legjobb barátja. Leginkább akkor van szükség rá, amikor egyedül van, vagy valami bántódás éri, akkor neki panaszkodik. Éjszaka is mindig bejött hozzá a házba, és beszélgetett vele, meg vigyázta az álmát. Gergő a reggeli séta után, bement a házba, mert már hívták. Aztán az asztalhoz ültek reggelizni. Ettek, ropogós zsemlét, amit Réka hozott a kisboltból. Kentek rá friss házivajat. Csurgattak rá mézet, amit nemrég pergetett apa, miután a tarlóvirágról hazahozták a méheket. Szürcsöltek hozzá a pöttyös bögréből meleg tejes kávét.
Gergő nem szerette a tejeskávét csak a kakaót.
Anya azt mondta, most nincs kakaó, hanem tejeskávé van a soron, mert nem csak kakaóból áll a világ. Gergő nagyon elkeseredett, és megsértődött.
Zengőpengő a kismanó beosont csendesen a mogyoróbokor közti kis kuckójából, s odabújt Gergőhöz, hogy vigasztalja.
- Már megint bántanak- mondta neki Gergő.
- Miért? A tejeskávé is finom.
- Nem szeretem!
- Kóstoltad?
- Nem!
- Kóstold meg!
- Nem akarom!
- De a kedvemért, Gergő, aztán megyünk a diófára.
- Biztos?
- Ha mondom! - ígérte Zengőpengő.
- Na, jó- hagyta rá. De csak a Te kedvedért tette még hozzá, no és persze a diófáért…
Gergő miután reggelizett, kiment az udvarra, mert meg kellett nézze, hogy az új biciklije a helyén van-e.
Beszélgetett vele egy kicsit.
- Hogy aludtál?
- Jól!
- Itt is volt Zengőpengő az éjjel?
- Nem volt!
- S nem féltél?
- Nem, nincs mitől, itt van Bukfenc, a kutyus is. Ő ugat, ha baj van.
- Akkor jó.
Apa jött ki az udvarra.
- Kivel beszélsz Gergő?
- Senkivel.
- De hallottam.
- Á, csak Zengőpengő
- Akkor jó!
Aztán bement apa, s Gergő töprengett. Elárulta magát, hogy van egy titkos barátja: Zengőpengő.
- Nem mondhattam, hogy biciklivel beszélek, mert nem hitte volna el. Mert tudjuk, hogy a bicikli nem tud beszélni, csak a gyerekeknek tud üzenni, ha éppen akar. Most nem akart. Pedig a felnőttek is megérthetnék a gyerekeket. Nincs abban semmi különös, ha beszélni tudunk, mondjuk a biciklivel, vagy a madarakkal vagy éppen nem szeretjük a tejeskávét… meg a tökfőzeléket is utálom! Különben is, a felnőttek is beszélgetnek a fákkal, s mindennel.
Gergő mondta is, hogy apa mindig szokott bolondozni, azt szokta mondani, megbeszéli a barackfával, lesz-e jövőre jó termés, mert már nagyon szeretnének finom sárgabarack- lekvárt főzni és enni. De ezt úgy sem lehet megbeszélni, még a gyerekek is tudják, de apu hadd bolondozzon… Ha ez tetszik neki! Az ő dolga! Akkor nekem is lehet!
Gergő is azt mondta, hogy ez a bolondozás jó, ő is szereti. Aztán apuval együtt elmentek a kert végébe, ahol a hatalmas diófa állt, ahova ígérte Zengőpengő is, hogy megnézik. Most itt vannak! Olyan magas volt a koronája, hogy szinte az égig ért. Felnézett az ágak között a fa tetejére, és a levelek között látta a napot. A fák ágai között észrevett egy nagy madarat, huhogott… vagy valami ilyesmi. Gergő nagyon megijedt. Apa megszorította a kezét: Ne félj! Ő a bölcs fülesbagoly! Ott lakik a padláson, a kémény mellett! Ettől megnyugodott Gergő!
Észrevett egy fészket is, meg egy piros gallérú harkályt. A harkály is meglátta Gergőt, s gyorsan elrepült. A nagy madarat azonban nem tudta elfelejteni Gergő, s hívta Zengőpengőt, hogy legyen vele, mert apa elmegy a városba nemsokára, mert dolga van. De milyen dolga van! Nem is volt ideje töprengeni, mert a manó így szólt:
- Itt leszek mondta a kismanó, s odaültek az almafa alá, hiszen ma nem kell óvodába menni, egész nap itt játszanak az udvaron s a kertben. Réka iskolába megy, Rebeka pedig úgy megvan, ő még igen kicsi, ma nincs bölcsi se. Anyu a házban végzi a dolgát, mert neki mindig sok a dolga. Szegény Anya, hogy is bírja ezt a sok dolgot!- töprengett egy ideig Gergő. Dehát ilyen az élet! – motyogta félhangosan anyát utánozva, amikor valami bölcsességet mond.
Csodálatos fák voltak az almafák a kertben, szerette őket Gergő, mert olyan szép neve volt az almáknak. Az egyiket úgy hívták, hogy aranypármen, a másikat pedig kormosalmának mondták, a harmadikat pedig sóvári almának nevezték. Ma már ilyen almát nem is lehet kapni, mondta apa egyszer régen, mikor én még kicsi voltam nagyon, jegyezte meg Gergő Zengőpengőhöz fordulva, aki csak bólogatott.
Csendesen múlt az idő!
Apa még mindig a városban, anya bent dolgozott a házban. Gergő ismét körútra indult a kertben. Megnézte a hinta mellett a kis emeletes kuckót, de most nem volt kedve játszani. Ekkor jött rá, hogy valójában hiányzik az óvoda.
- De kár, hogy ma nem kell menni! Sóhajtott egyet. Persze jobban szerette ezt a szabad mászkálást itthon, de mégis, az más! Letelepedett ismét a fa alá a fűbe. Olyan volt minden, mint a mesében. Gergő a fa tövében, mellette Zengőpengő, a lábánál pedig Bukfenc, a kutyus terült el, kényelmesen.
A napocska gyönyörűen forgatgatta tüzes koronáját, szórta az aranyfényű ősz a meleget. Egy darabig még beszélgetett Bukfenccel. De az is abbamaradt. Elálmosodott.
Már-már szinte elaludt, amikor hirtelen átrepült fölöttük egy nagy madár, és az almafa melletti kútgémre telepedett. Gergő nagyon megijedt, és sírni kezdett.
- Mi lesz, ha iderepül, elbírsz vele Zengőpengő?
- El hát… meg itt van Bukfenc, ő majd vicsorít, és ugat.
- De én akkor is félek.
- Nincs miért mondta a kismanó.
- Kiáltani kellene anyának, de nem merek, mert akkor idejön a madár.
- Nem jön ide! - mondta Zengőpengő.
- Nem merek kiáltani, mert akkor elvisz, mint abban a varázsmesében, amit a tévében láttam… - suttogta.
Egy kis botocska volt nála, azt szorította. S csak abban bízott, hogy a bottal elhessegetheti.
Zengőpengő nagyon erős. Egy darabig így telt az idő. De a madár nem akart elrepülni. Pedig Zengőpengő is riogatta, Bukfenc kutya is megugatta.
De csak nem repült. Gergő minden bátorságát összeszedte, s rászólt:
- Menj innen, Te nagy madár.
Nem ment el a madár. A madár maradt, hiszen ő volt a sas!
Mondta erre Zengőpengő:
- Fussunk be a házba!
- Félek, nagyon félek…
- Szedd össze a bátorságod, itt vagyok veled, fogom a kezed.
- Akkor is félek!
Nem volt mit tenni. Gergő riadtan nézegetett, hol jobbra, hol meg balra.
Nem látott semmi segítséget. Már-már kiáltani akart, mert hátha megijed az a nagy ronda madár.
Végül az történt anya éppen kijött a házból, s ezzel megoldódott minden.
. A madár elrepült a kútágasról.
Gergő elsírta magát.
Anya megvigasztalta.
Apa is hazajött. Elmesélték neki a nagy madár miként riogatta.
- S Zengőpengő? - kérdezte apa.
- Itt volt, fogta a kezem mondta Gergő.
- Akkor mi a baj? Ő megvéd, ha mi nem vagyunk itt.
- Megvéd?
- Meg bizony.
- S akkor nem bántanak?
- Nem, mert bátor leszel.
- Bátor és erős. Nagyot tudsz kiáltani, s egyből elrepülnek az ilyen madarak - mondta apa.
- Azért segít ebben Zengőpengő is? –kételkedett Gergő.
- Biztos! - mondta határozottan apa.
- Biztos!
- Mikor kicsi voltam, akkor nekem is volt egy kismanó barátom, ő mindig segített mikor bajba kerültem mesélte apa.
- Akkor jó… - nyugtázta Gergő.
Így telt aztán szépen a nap.
Eljött az este. S Gergő is bátrabb lett, Zengőpengő mindig mellette volt.
Nem kellett félni semmitől, mert Zengőpengő segít, megvéd!
De jó, ha az embernek egy kismanója nyugtázta este a napot Gergő, mikor már az ágyban volt.
Jó bizony- mondom én is. Mindenkinek kell, legyen egy Zengőpengője.
Gergő magára húzta a takarót, és újraálmodta ezt az izgalmas napot.
Hát így telnek a napok a mi családunkban, mert időnként nagyapának mindig eszébe jut valami történet, aztán leírja, így született ez is.